A Bellagio

 

 

 

Új étterem nyílt Pécs belvárosában. Erre a mondatra még nemigen

kapná fel a fejét senki, hiszen a város legismertebb sétáló utcájában

egymást érik a különböző kávézók, pubok, éttermek. Ha azt mondom,

hogy megfizethető árak, ízletes, mediterrán ételkülönlegességek, hangulatos

terasz, illetve benti környezet, halk zene társul a

akkor biztosan felkeltettem az Önök érdeklődését.

–– Egy fiatal testvérpár úgy döntött: valami újat hoz a baranyai megyeszékhely

vendéglátóiparába. Fiatal koruk ellenére nagy múlttal rendelkeznek

a vendéglátásban, hiszen több mint tíz éve foglalkoznak éttermek

üzemeltetésével, Pécsett és a fővárosban is, ahol az utóbbi négy évben

dolgoztak sikeresen. Aztán tavaly novemberben lehetőségük nyílt arra,

hogy hosszú időre kibéreljék ezt az üzlethelyiséget. „Minimalista stílus

modern köntösbe öltöztetve” - mondja Baumgartner Péter, a testvérpár

egyik tagja. A berendezéseknél a kakaóbarna színt ötvözték a világos

vaníliával, ezzel sikerült egy nagyon kellemes, meleg összhatást elérniük.

Először egy étlapot állítottak össze, ahhoz terveztették meg az éttermet.

A választék rendkívül színes, valóban minden megtalálható rajta:

a csirke ételektől kezdve, a halakon, kardhalon, lazacon át, a bárányétkeken

keresztül a különféle steakekig, pizzákig.

Az ételek kiváló minőségére Baumgartner Balázs a testvérpár másik

tagja a garancia, aki mesterszakácsként Budapesten külföldi nagyköveteknek

is főzött. S ha valaki kezébe veszi az étlapot, még egy érdekességet

talál rajta: az üzemeltetők azt a frappáns szöveget írták rá, mely szerint,

ha a kedves vendég nem találja meg a számítását, bármilyen ételt

elkészítenek számára a saját ízlése szerint.

A Bellagio kínálatában mindenkire gondol, hiszen a fiatalok inkább a

pizzákat kedvelik, míg az idősebbek szívesebben esznek finom húsokat.

S valóban minden korosztály képviselteti magát a vendégeik között:

gimnazisták ugyanúgy, mint középkorú üzletemberek, ez az amit kevés

étterem mondhat el magáról. Sikerült áraikat is úgy kialakítaniuk, hogy

a betérő vendégnek egy jóízűen elfogyasztott ebéd vagy vacsora után

nem kell azon aggódnia, hogy esetleg csak a jövő hónapban engedheti

meg újra meg magának azt, hogy eljöjjön.

Bár csak néhány hete nyitották meg az éttermet, már most születésnapok,

vacsoraestek, osztálytalálkozók kedvelt színhelyévé vált az étterem.

A testvérpár célja, hogy ha bárki visszajön hozzájuk - akár öt év múlva -

azzal, hogy anno milyen finom steaket evett náluk, akkor az pontosan

ugyanolyan legyen, amilyenre emlékezett.

A különleges ételek mellett, finom villányi borok, illetve francia és

spanyol sörök várják a vendégeket. Ez utóbbiak különlegességét az is

mutatja, hogy legközelebb a fővárosban találhatók meg ezek az italok.

Kóstolgatásukhoz egy kellemes kis sarkot alakítottak ki, ahol a vendégek

nyugodtan ízlelgethetik a finom nedűket.

 

Miben más a Bellagio, mint a többi?

Finom ételek és különleges italok mellett, az üzemeltetők maximálisan

kiveszik részüket a munkából, mindketten aktívan dolgoznak

az étteremben. Szorgalmuk, elszántságuk, a minőségre való törekvésük

garancia arra, hogy Pécs elsőszámú éttermévé válhassanak!

 

Bellagio - mindenkinek, a hét minden napján!

Bellagio ristorante